A váci diadalív vagy ahogy a helyiek emlegetik Kőkapu Magyarország egyetlen diadalíve, mely Mária Terézia tiszteletére épült Isidore Canevale bécsi építész tervei alapján copf stílusban 1764-ben.

Magyarország egyetlen diadalíve

Migazzi Antal váci püspök rendelte el az építést a fogadásra. Az anekdota szerint, mivel mindössze két hét alatt építették fel, a királynő nem mert kocsijával elhajtatni alatta. Mikor néhány héttel később távozott, látva, hogy még mindig áll, már nyugodtan haladt át alatta. A szabadon álló építményt ma felújított állapotban, díszkivilágítással szemlélhetik meg a látogatók.

Az épület kivételes példája annak a késő barokk művészetnek, amit már áthatott az építészetben éppen kialakuló klasszicista szemlélet. A klasszicizmus és késő barokk közti átmenetbe, a copf stílusba való besorolás a helyes.